Rólam
27+ év tapasztalat a tanításban, több mint 2,700 tanítvány támogatása a magabiztosság és a jobb tanulmányi eredmények elérésében.
Tomasovszki Ilona
Történelem - német szakos pedagógus, Egészségfejlesztő mentálhigiénikus, Diákrelax gyakorlatvezető
Szakmai szemléletem és tapasztalatom
Tanulásfejlesztés és önbizalom növelés
Amikor gyerek motiválttá, a tanulás pedig élménnyé válik.
Pedagógusként az a célom, hogy minden gyerek magabiztos legyen, és sikerélménye legyen a tanulás terén. Tapasztalatom alapján azt látom, hogy amikor a tanulás élménnyé válik, a gyerekek motiváltabbak lesznek, és felfedezik saját képességeiket.
Pedagógusként a szakmai tudás mellett különösen nagy értéknek tartom a gyerek elfogadását, folyamatos támogatását és erősítését.
Ezen elvek mentén hoztam létre a Sikerélmény tréninget, amelynek középpontjában a magabiztos, tanulási sikerélményekben gazdag gyermek áll.
Hiszem, hogy a valódi fejlődés alapja az önbizalom, ezért a program fele kifejezetten az erősségek felismerésére és a belső motiváció építésére fókuszál.
Erre a stabil alapra építjük rá a gyakorlati tudást, többek között az általam kidolgozott Okos Tanulási Tervet, amely segít a gyerekeknek abban, hogy a megszerzett önbizalmukat a mindennapi tanulásban is sikerre váltsák.
Mit adhat egy tapasztalt pedagógus a gyermekednek?
Figyelmet, szakmai támogatást és stabil alapokat a tanuláshoz és az önbizalom erősödéséhez
Tanári tapasztalat
Több évtizedes pedagógiai tapasztalatomra építve segítem a gyerekeket abban, hogy kialakítsák saját, működő tanulási rendszerüket.
Teljes elfogadás
Minden gyermekhez türelemmel és megértéssel fordulok, figyelembe véve egyéni tempóját, szükségleteit, adottságait.
Pozitív szemlélet
A nehézségek helyett az erősségekre építünk, hogy a tanulás sikerélményhez vezessen, és a gyermek magabiztossá váljon.
Szülői tapasztalat
Szülőként pontosan tudom, hogy minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke magabiztosan, örömmel és sikerélményekkel haladjon előre a tanulásban.
Ismerj meg!
Ki vagyok én?
Tomasovszki Ilona
Pedagógus, egészségfejlesztő mentálhigiénikus
Pedagógiai és Szakirányú
Képzések
Pszichológiai és kommunikációs
Képzések
Speciális módszerek
Gyakorlati technikák
Tudj meg többet a Sikerélmény tréningről!
Hogyan növeli a Sikerélmény tréning gyermeked önbizalmát és fejleszti önálló tanulását?
- Ha a gyerek nagyon izgul számonkérés előtt.
- Ha halogatja a tanulást, nem tudja a tanulási idejét beosztani.
- Ha nem tudja, hogy hogy tanuljon.
- Ha nem tud önállóan tanulni, mindig ott kell ülni mellette.
- Ha a gyerek bizonytalan önmagában és a képességeiben.
- Mindkét nap után visszajelzést a tréning anyagával, és gyermeked fejlődésével kapcsolatban E - Mailben.
- Énidőt. Kevesebbet kell segítened a gyereknek a tanulásban.
- Békésebb délutánokat. Kevesebb lesz a vita a tanulás körül.
- Nyugalmat. Azt fogod látni, hogy a gyerek sokkal önállóbb, és magabiztosabb. Ez neked is sokat fog adni.
- Sokkal önállóbb a gyerek.
- Tudja, hogy hogyan tanuljon.
- Magabiztosabb. Sokkal tisztábban látja értékeit.
- Jobb tanulmányi eredményeket ér el.
Célom, hogy minél több gyerek magabiztossá váljon, megtapasztalja a tanulás örömét, és sikerélményekkel gazdagodjon.
A Sikerélmény tréningeken ezért nemcsak testvérek, hanem barátok is részt vehetnek páros kedvezménnyel.
A tréning elvégzése után részletes visszajelzést fogsz kapni a tréning tartalmával kapcsolatban E- Mailben.
A tréning anyaga a szülői visszajelzések és a foglalkozások során szerzett tapasztalatok alapján folyamatosan fejlődik és megújul.
Az idő múlásával a gyermekek is változnak: új élethelyzetekkel, kihívásokkal és tanulási feladatokkal találkoznak.
A tréning második alkalommal lehetőséget ad arra, hogy a tanultak még jobban elmélyüljenek, a megszerzett eszközök tudatosabban beépüljenek, és a gyermek magabiztossága tovább erősödjön.